Kiállítási lap
Nyitó lap

 

 

Az ásványok világa

 

A miskolci Herman Ottó Múzeum utazó kiállítása általános és középiskolák számára

 

 

Bevezetés és célkitűzés

 

Földünk szilárd kérgét, melyen élünk, illetve bizonyos mélységig az alatta elhelyezkedő mélyebb övezeteket ásványok építik fel. De ásványokból állnak más bolygók és holdak szilárd részei, a meteoritok, valamint a csillagközi por is. Ugyancsak ásványok képződhetnek bizonyos állatok vagy növények élettevékenysége által. Az emberiség történelmében, a technikai fejlődésben az ásványok felhasználása szintén meghatározó jelentőségű volt, s az is maradt mind a mai napig. Szinte alig van olyan pillanat az életünkben, amikor ne látnánk ásványokat, ne vennének körül bennünket ásványokból készült tárgyak. Sőt, nem tudunk úgy levegőt venni, hogy ne kerülnének parányi ásványok légzőszerveinkbe.

A fentiek ellenére hazánk alap- és középfokú oktatási rendszerében az ásványtan, illetve szélesebb tudományterülete, a földtan (geológia) méltatlanul háttérbe van szorítva. Nincs önálló geológia tárgyunk, s csupán a földrajz és a kémia tárgyakban, de ott is igen érintőlegesen szerezhetnek ásványtani ismereteket a tanulók. Így aztán egyáltalán nem meglepő, ha a diákok nagy része még az ásványtani alapfogalmakkal sincs tisztában.

Ezt a hiányt szeretné a Herman Ottó Múzeum némiképp pótolni, ha nem is tanórákkal vagy tankönyvekkel, de egy olyan utazó kiállítással és hozzá kapcsolódó teljesen színes kivitelben megjelent vezetővel, melyek a fenti – az átlagos műveltséghez szorosan hozzá tartozó – kérdésekre választ adnak.

 

A kiállítás felépítése

 

A kiállítás öt vitrinben kapott helyet, a következő témák szerint csoportosítva:

Egy-egy témához kb. 20-25 tárgy és némi illusztrációs anyag tartozik.

 

Kölcsönzési feltételek

 

A kiállítást bármely magyarországi általános és középiskola térítésmentesen kikölcsönözheti, mely garantálni tudja a kiállított tárgyak biztonságos elhelyezését, vagyis biztosítja az ásványok elhelyezéséhez szükséges 5 db jól zárható vitrint és a megfelelő helyiséget. Ezen kívül az iskolának kell fizetnie a kiállítási tárgyak oda- és visszaszállításának költségeit. A szállítás a Herman Ottó Múzeum mikrobuszával történik, így a költségeket az aktuális üzemanyag-árakból könnyen kalkulálni lehet.

A kiállítás kölcsönzése alapvetően a jelentkezések sorrendjében történik, de kivételes esetekben (pl. ha a földrajzi távolság ezt megköveteli) ettől eltérhetünk. A kölcsönzés időtartama legalább 1 hónap, legfeljebb pedig 3 hónap.

A kiállítás berendezését és bontását egyedül a Herman Ottó Múzeum szakemberei végezhetik. Igény esetén a berendezés napján a múzeum egy munkatársa a témához kapcsolódóan vetített képes előadást is tart (PowerPoint-előadás, számítógép és projektor szükséges). A kiállítást fogadó iskola díjmentesen kap 1-1- példányt a kiállításhoz kapcsolódó, 40 oldalas, teljesen színes kivitelben megjelent kiállítás-vezetőből, ill. a 120 x 80 cm méretű, szintén színes „Magyarország ásványai” című poszterből. Igény esetén e két kiadványból a múzeum bizományosi árusításra az iskola részére megfelelő mennyiségű példányt átad.

 

Kölcsönzés és további információ

 

Herman Ottó Múzeum Ásványtára

3525 Miskolc, Kossuth L. u. 13.

Tel.: (46) 505-098

E-mail: homin@t-online.hu

 

Letölthető anyagok:

Tárgylista (pdf, 92 kB)
Előadás (pdf, 3 MB)
Az ásványok világa poszter (pdf, 25 MB)