|
|||
|
3525 Miskolc, Kossuth Lajos utca 13. levélcím: 3501 Miskolc, Postafiók
4. |
|||
|
|||
Magyarországi topografikus ásványtani szakfolyóirat. Megjelenik évente, magyar nyelven, angol összefoglalókkal és magyarázatokkal.
Kiadja a
miskolci Herman Ottó Múzeum.
Sorozatszerkesztő:
Dr. Szakáll Sándor (Miskolci Egyetem, Ásvány- és Kőzettani Tanszék) és Fehér Béla
Szerkesztőbizottság:
Dr. Molnár Ferenc (ELTE Ásványtani Tanszék, Budapest), Dr. Papp Gábor (MTM Ásvány- és Kőzettár, Budapest), Prof. Székyné dr. Fux Vilma (Debreceni Egyetem, Ásvány- és Földtani Tanszék, Debrecen), Dr. Weiszburg Tamás (ELTE Ásványtani Tanszék, Budapest).
A Topographia Mineralogica Hungariae sorozat
évente megjelenő kötetei a magyarországi ásványokon és ásványlelőhelyeken végzett korszerű kutatások új eredményeinek adnak fórumot. A kötetek teljesen önálló cikkekből állnak (eddigi kivételek a IV. és VII. kötet), azonban a szerkesztés során arra törekszünk, hogy minden kötet egy kisebb vagy nagyobb földrajzi-földtani egységről nyújtson minél teljesebb, tág értelemben vett ásványtani képet. Ennek érdekében az új kutatási eredményeket tartalmazó beküldött cikkek mellett, felkérések alapján íródott, áttekintő, összefoglaló munkákat, valamint rövid, hézagpótló írásokat is talál az olvasó. A kötetek témaválasztásában nincs különleges, előre felállított sorrend. A sorozatot az élet szerkeszti: azokról a területekről tudunk újat írni, amelyeken a hazai kutatók (és gyakran amatőr segítők) aktívan dolgoznak.
|
A lapszám címére kattintva a tartalom jegyzékhez juthat. Innen teljes cikkeket és összefoglalókat is letölthet |
||
|
I. (1993) |
Papp G., Szakáll S. & Weiszburg T. (szerk.): Az erdőbényei Mulató-hegy ásványai
|
250 Ft |
|
II. (1994) |
Szakáll S. & Weiszburg T. (szerk.): A telkibányai érces terület ásványai
|
700 Ft |
|
III. (1998) |
Szakáll S. (szerk.): A Szerencsi-dombság ásványai
|
400 Ft |
|
IV. (1996) |
Szakáll, S. & Jánosi, M.:
|
elfogyott |
|
V. (1997) |
Szakáll S. & Papp G. (szerk.):
|
650 Ft |
|
VI. (1999) |
Papp G. (szerk.): A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai
|
600 Ft |
|
VII. (2002) |
Papp G.: A magyar topografikus és leíró ásványtan története
|
2000 Ft |
|
VIII. (2003) |
Szakáll S. és Fehér B. (szerk.):
|
1200 Ft |
| IX. (2006) |
Szendrei G. és Tóth T. (szerk.) A magyarországi szikes talajok felszíni sóásványai
|
700 Ft |
Az egyes cikkek összefoglalásai PDF-formátumban letölthetők. PDF-fájlok olvasásához és nyomtatásához Acrobat Reader programra van szükség, mely díjmentesen letölthető a gomb megnyomásával.
A kötetek postai utánvétellel, a postaköltség felszámításával megrendelhetők a Herman Ottó Múzeum Könyvtárában, Szakács Róberttől:
Tel.: (46) 560-177
Fax: (46) 555-397
E-mail: szakacs@hermuz.hu
|
Web: Szujó Péter |
HOM 2002 |
<
A lap teteje / Top of Page > <
Nyitó lap /
Open Page >
<
Történet /
History > <
Állandó kiállítás /
Exhibotion > <
Gyűjtemény /
Collection >
<
Könyvtár > <
Folyóiratunk /
Jurnal
> <
Kiadványok /
Publications > <
Közművelődés /
Education
>
<
Ásvány csere /
Exchange of Mnerals >
<
Tudomány történet /
History Of Minerolgy
> <
Alapítványunk /
Foundation >
<
Ásványfajok/
Minerals in Hungary > <
Linkek
/
Links ><
Magyar verzió/English
Version > <
A HOM
főlapja/Open page of HOM web >