Sárospataki Képtár
Intézményvezető
Cím
H-3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 14.
Telefon
(+36) 47/511-012
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nyitva tartás
Hétfő kivételével naponta 10-től 16 óráig
Belépődíjak
Felnőtteknek: 400 Ft
Diákoknak, nyugdíjasoknak: 200 Ft
Kedvezményes nap: szombat
Kedvezmények
Múzeumtörténet
A Herman Ottó Múzeum Sárospataki Képtára 1968-ban jött létre Béres Ferenc énekművész kezdeményezésére. A kezdetben a Rákóczi Várban működő intézményt a városi tanács tartotta fenn. A képtár gyűjteményei elsősorban adományokból származtak. Béres Ferenc saját képzőművészeti gyűjteményének egy részét adományozta a városnak. Bíztatására azonban sok művész is adott kisebb nagyobb kollekciókat a gyűjtemény gyarapítására. A 70‑es években két nagyobb kollekció került az intézmény tulajdonába. Domján József Amerikában élő Kossuth-díja fametsző művész adományozta saját műveiből és képzőművészeti gyűjteményéből álló anyagát a városnak, 1979-ben pedig Andrássy-Kurta János szobrászművész adományozott egy életmű nagyságrendű anyagot ide. Mind két adomány épület kialakítással is jár. A Domján-gyűjteményt az egykori Színnyei Gerzson pataki tanár tulajdonában lévő házba helyezték el felújítás után. Andrássy Kurta János munkásságát pedig a várnegyedben kialakított – egykori katolikus iskola épületben – új Képtár épületben (ma Szent Erzsébet út 14.) mutatták be a nagyközönségnek. Ekkor került át a Képtár székhelye a Rákóczi Várból ide.
A Képtár 1983 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság fiókintézménye.
A Képtár gyűjteményei elsősorban a 20. századi magyar művészet bizonyos korszakait reprezentálják. Gyűjteménye nagyrészt adományként, illetőleg vásárlás útján jött létre.
