Miskolc képzőművészete

A gyűjtemény összetételét a 20. század első felében leginkább a helytörténeti szempontok határozták meg. Az érdeklődés középpontjában elsősorban olyan művek álltak, amelyek valamilyen vonatkozásban – alkotójukon és/vagy témájukon keresztül – Miskolchoz, illetve Borsodhoz kötődnek.

Miskolc képzőművészeti életének nyomai a 18. századtól kezdve bukkannak fel, ám a városban ez időben ténykedő képírók működéséről csupán írott források állnak rendelkezésünkre. A szerény kezdetek után a következő század sem bővelkedett mesterekben. 1818 tájától valószínűleg haláláig folyamatosan itt élt a sokoldalú, piktorként is tevékenykedő Wántza Mihály, az 1830-as évektől kezdve pedig Kraudy József is ellátott képírói feladatokat. A város első hivatásos festője, Latkóczy Lajos az 1860-as évek elején telepedett le a városban, s 1875-ig közkedvelt művészként itt dolgozott. A következő évtizedből csak Váncza Emma műkedvelő képzőművészi tevékenységéről van tudomásunk, ám az 1890-es években már képzett rajztanár-művészekkel lett gazdagabb a város.

A fent említett életművekből éppúgy jelentős munkák kerültek múzeumi tulajdonba, mint a 1900-as évektől kezdve lassan rendszeressé váló képzőművészeti élet további szereplőitől. Az önálló tárlaton bemutatkozó művészeink sorát a miskolci születésű Balogh József nyitotta meg, aki müncheni és nagybányai tanulóévei után tért vissza szülővárosába, és 1903-ban már mint érett művész adott számot tehetségéről. A következő évben került megrendezésre a helybéli festők első csoportkiállítása, ami azt jelzi, hogy a piktoremberek (művészek és műkedvelők) népesebb közössége egészen rövid idő alatt alakult ki a városban.

E művészközösség oszlopos tagja volt Meilinger Dezső festőművész és Nyitray Dániel szobrászművész, akiknek kezdeményezésére 1919-ben képzőművészeti szabadiskola nyitotta meg kapuit a városban. Ez a helyi törekvés tette lehetővé, hogy Miskolcon művésztelep alakuljon, amely 1921-től mint a Képzőművészeti Főiskola nyári plein-air telepe működött tovább. Az ideözönlő tehetséges fiatalok révén – akik Benkhard Ágost, majd Burghardt Rezső irányítása alatt rövid ideig itt dolgoztak –, valamint a helyi, illetőleg a városban megtelepedett művészek (Meilinger Dezső, Nyitray Dániel, Balogh József, Bartus Ödön, Bizony Ákosné Hosszúfalusi Róza, Kiss Lajos, Tomán Kálmán, Szontagh Tibor, Hajdú Béla, Döbröczöni Kálmán, Imreh Zsigmond, Csabai Kálmán és mások) tevékenysége nyomán Miskolc bekapcsolódott a hazai művészeti élet vérkeringésébe. Nem szakadtak el teljesen városunktól a Miskolcról elszármazott festők sem (Halász-Hradil Elemér, Gimes Lajos, Sassy Attila). A Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepének rendszeres bemutatói, a Lévay József Közművelődési Egyesületnek 1924-től, a Miskolci Művészek Társaságának 1928-tól megrendezett tárlatai a múzeumi gyűjtemény színvonalas gyarapodását segítették elő.

Gyűjteményünk mindenekelőtt összképét kínálja az 1945 előtti miskolci képzőművészetnek, ám egyes alkotók (így Bartus Ödön, Kiss Lajos, Sassy Attila) munkássága nagyobb hangsúllyal van jelen.

A második világháború után Csabai Kálmán, Döbröczöni Kálmán, Imreh Zsigmond biztosította a kontinuitást a művésztelepen, de mellettük már jelentkezett az új generációt képviselő Seres János. Az ötvenes évek folyamán települt a városba Barczi Pál, Feledy Gyula, Lukovszky László, Mazsaroff Miklós, Tóth Imre, Vati József. Az ő munkásságukat éppúgy kiemelkedően gazdag kollekció képviseli a gyűjteményen belül, mint az utánuk színre lépő Kunt Ernő, Lenkey Zoltán, Pető János életművét. Számosság tekintetében ugyan szerényebben, de fontos részét képezik a múzeumi gyűjteménynek Bozsik István, B. Szabó János, Keller Lívia, Klaudinyi László, Korkos Jenő, M. Kristóf Ágnes, Ruttkay György, Tellinger István, Várady Sándor, Zsignár István munkái.

Az 50-es, 60-as évekbeli miskolci művésztelep kivételes művészettörténeti jelentőségét adta a szabadosan működő sokszorosító grafikai műhely, amely oly sokakat vonzott ide, s tett szinte miskolcivá. Ilyen módon kötődött városunkhoz Kondor Béla is, akinek múzeumunk egy jelentősebb hagyatéki egységét őrzi.

Különleges helye van gyűjteményünkben a miskolci születésű Kmetty János alkotásainak. Noha a művész nem tartott kapcsolatot a várossal, 1960-ban, Fényes Adolf Terembeli kiállítása után – annak anyagából – harminc művet ajándékozott a múzeum számára. Példáját több helybéli művész is követendőnek találta, így Sassy Attila, akitől 1963-ban több mint félszáz alkotás került közgyűjteménybe. A 70-es években értékes hagyatékokkal gazdagodott az intézmény: az autodidakta, de kivételes tehetségű Ficzere László alkotásainak több mint kétszáz, a hasonlóképp jellemezhető Mokry-Mészáros Dezső munkáinak közel száz darabos kollekciója került a múzeum tulajdonába. A nemzetközi hírű grafikusművész, Szalay Lajos tusrajzait a 70-es évektől kezdődően gyarapította az intézmény, de műveinek kollekciója igazán csak 1990-ben, minisztériumi pártfogással vált jelentőssé.

Miskolc képzőművészetéről szólva a Herman Ottó Múzeum által hangsúlyosabban reprezentált, ugyanakkor a sajnálatosan már lezárult életműveket vettük számba. Noha kortárs képzőművészetünk támogatása, bemutatása és gyűjteményezése kiemelten a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum feladata, intézményünk fontosnak tartja a több mint száz éves múltra visszatekintő képzőművészeti gyűjtemény alapkoncepciójának következetes továbbvitelét.