Herman Ottó Múzeum

  • szemere_slider_0008_Layer 5.jpg
  • szemere_slider_0005_Layer 8.jpg
  • szemere_slider_0012_Layer 1.jpg
  • szemere_slider_0007_Layer 6.jpg
  • szemere_slider_0003_Layer 10.jpg
  • szemere_slider_0011_Layer 2.jpg
  • szemere_slider_0010_Layer 3.jpg
  • szemere_slider_0009_Layer 4.jpg
  • szemere_slider_0002_Layer 11.jpg
  • szemere_slider_0000_Layer 14.jpg
  • szemere_slider_0004_Layer 9.jpg
  • szemere_slider_0001_Layer 12.jpg

Szász Endre gyűjtemény – A művész világa 1969–1990.

Szász Endre hazai népszerűségének forrása közül – persze – nem hiányoznak a határainkon túlról érkező beszámolók, melyek megalapozott szakmai tekintélyéről, műveinek megtisztelő értékeléséről szólnak, a munkássága iránti élénk figyelmet azonban mindenekelőtt önmagának köszönheti, annak a nagy hatású, elkápráztató teljesítménynek, ami fáradhatatlan alkotóképességével, elámító termékenységével, sokoldalú tehetségével, kimeríthetetlen ötletességével jár együtt.

Mindezek az adottságok külországi vendégszereplését megelőzően is ismertek voltak az itthoni műértők előtt. Az olvasni szeretők már évtizedekkel korábban megtanulták a nevét, ugyanis százakra tehető azoknak a könyveknek a száma, melyeket ő illusztrált. E műfaj sokrétű kiaknázása érlelte biztonságossá munkamódszerét, a szónak nemcsak a mesterségbeli tudásra vonatkozó jelentése szerint, hanem eszmei értelemben is. Rugalmasan, de hitelt érdemlően kellett igazodnia az illusztrálandó szöveghez, ám egyúttal a korszerű igényektől se tekinthetett el, melyek az írott mű szolgai tolmácsolása helyett annak értelmezését, átélését is megkívánják a grafikustól. Szász Endre életművének kibontakoztatásához hozzájárultak azok az olvasmányok, melyeknek az áttanulmányozása nélkülözhetetlen a mind rangosabb könyvművészeti kíséret elkészítéséhez. S ebben nemcsak a vizuális képzelet, hanem a gondolati, érzelmi érzékenység is helyet kap, az egyes lapok, ábrák úgy jönnek létre, hogy a művész egyben megvallja megrendültségét, előadja kételyeit, kifejezi egyetértését.

A magyar és egyetemes grafikatörténet emlékezetes értékei között Szász Endre sok olyan rajza, karca említhető, mely klasszikus és legújabb kori költők, írók, tudósok köteteiben jelent meg. Ezt egyébként azok a kitüntetések, érmek, oklevelek, díjak is tanúsítják, melyekkel a zsűrik nemzetközi kiállításokon, biennálékon, pályázatokon jutalmazták Szász Endre könyvgrafikáinak bemutatását Lipcsében, Brünnben, Londonban, Brémában stb. A bíráló bizottságok, díjkiosztók őszinte megbecsüléssel elemezték – például – Omár Khajjám Rubáijat című poémájához csatolt sok-sok rézkarcát, Gorkij Éjjeli menedékhelyével foglalkozó karcait, a Kalevala, a Carmina Burana képeit, Villon, Balassi, Heine költeményeinek illusztrációit és másokat. S valóban, ezek a grafikák rendkívül izgalmasak, képzetkeltőek, olyanok mintha hangulati rezonanciát keltenének az olvasottakhoz, valamiféle atmoszférikus hátteret vonnának az irodalmi élmények mögé.

Csak portrészerű ábrázolásaiból is gazdag kötetet lehetne kiadni, melyben bízvást összeállítható lenne a művelődés nagyjainak arcképcsarnoka, s amelynek az volna a vonzereje, hogy a testi hasonlóság mellett a megidézett halhatatlanok géniuszának sajátságaival is találkozhatnának az efféle lapozgatók. Balassi Bálint összes verseinek egyik meggyőző grafikája a költő lúdtollat tartó alakja, Vajda Endre Vigyázó szemetek Párisra vessétek című regénye a nemzeti felújulás elindítóinak tablójával kezdődik, Orczy Lőrinc, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc arcvonásait tiszta vonalakra leegyszerűsítetten idézte Szász Endre az utókor elé, úgy, hogy a korabeli acélmetszeteket a XX. századi kalligráfia nyelvére írta át. Utóbb Fodor József visszaemlékezéseiben – Emlékek a hőskorszakból – Mikes Lajos, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Pap Károly, Sárközi György, József Attila, Krúdy Gyula, Bálint György, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár, Szabó Lőrinc, Heltai Jenő, Tersánszky Józsi Jenő, Radnóti Miklós, Juhász Gyula bukkan elő a lapok közül, lendületes tollrajz valahány, a Batsányiékétől olyannyira eltérő megoldásban.

Korunk kulturális szellemiségének megfelelően, ezekben a portrékban a stilizálás, karikírozás, izgatottság, feszültség elemei jelentkeznek, ahogyan azt az ábrázoltak személyisége, irodalma sugallta. A lélektani esetlegességeket azután a grafikus kedélyének harmóniára törekvő szándéka hozta egyensúlyba, ami a karakteres kézírás menete szerint haladt a hálósan finom érzékeltetés felől a vaskos expresszivitásig.

Szász Endre stílusát a jellemrajzok bővedje fejlesztette félreismerhetetlenné, célbatalálóvá. Rengeteg valóságos egyéniség és költött figura állt össze nagy létszámú statisztériává, amelyből művészünk – gyors ütemű, határidős feladatteljesítése közben – korlátlanul vetítheti fantáziája vásznára az éppen szükségessé váló alkatokat. A bámulatosan összetett, vegyes „némaszemélyzet” toborzójához jó alkalmat szolgáltatott a számos kiadvány illusztrálása, az alkalmazott grafikai megrendelések elvégzése, hanglemeztasakok, emblémák, falragaszok, röplapok, bélyegtervek, színfalak, dísztárgyak, étkészletek megalkotása.

A nyersanyagot az élet kínálja, a látott és vélt jelenségek szünet nélkül történő feljegyzése. Valószínű, hogy művészettörténetünk elmúlt néhány emberöltőnyi szakasza során legfeljebb Herman Lipót rajzolt oly sokat, mint Szász Endre. Szakadatlan készenlét, figyelés, vázlatozás határozta meg kettőjük puszta létezését, utazáskor, társaságban is az emlékképek elraktározása folyik. Amennyiben mindkét kezében csomagot viszen, Szász Endre akkor is helyzeteket, gesztusokat rögzít, cselekményeket, vélelmeket asszociál.

A tapasztalatok gyűjtése, felhalmozódása közben megszületnek az öntörvényű művek is. Többnyire nem is nagyon lehet megkülönböztetni a stúdiumokat a műalkotásoktól, az emlékeztetőt a látomástól. Szász Endre a megfigyeléseiből, olvasmányaiból, élményeiből származó első benyomásokat máris elrendezi s ezért vázlatai, jegyzetei se hevenyészettek. Impresszióinak dokumentálása közben nem mulasztja el megszerkeszteni észrevételeit és a hozzájuk társuló emlékeket, fogalmakat, révületet. Mint minden ember agya, az övé is fűtött kohó, melyben kavarognak, fortyognak az észleletek, következtetések, az átélt, megtanult mozzanatok, de Szász Endre – mint a hivatott művészek egy része – ebből az eleven szövevényből közvetlenül tud képet, kompozíciót építeni. Ehhez birtokában vannak a képzőművészet műveléséhez szükséges eszközök. Tévedhetetlen  rátermettséggel csinálja rézkarcait, s amikor festményeihez az olajgrafikai eljárást alkalmazza, akkor is számolnia kell a téma végleges kifejtésének egyszeri lehetőségével. Ez a fajta szakmai-anyagtani felkészültség vezethette el a porcelánképek műformájáig, s ezen belül a különleges művészi hatások kidolgozásáig.

Szász Endre minden új iránt fogékony, forrongó nyugtalanságban élő mester. Szédítő munkatempója veti fel neki a váratlan széptani, technikai problémákat, s ugyanez a kreatív indulat támogatja őt a fogas kérdések megválaszolásában. Sokan voltak már a műítészek, gyűjtők, írók között, akik igyekeztek megfogalmazni, milyen is hát Szász Endre művészete, mihez hasonlít a stílusa, mely áramlatokkal rokoníthatók, milyen hagyományokhoz, leleményekhez mérhetők a művei? Emlegették vele kapcsolatosan a kritikus szellemű, ironikus hangvételű neves elődöket, Brueghelt, Boscht, Goyát akadtak olyanok is, akik az időtlen szürrealizmus címkéjét ragasztották volna rá, mások vizionárius naturalistának nevezték, a durva szavú tollnokok közhelyként kezelték közlendőinek demokratizmusát, a finomkodók filozofikus indítékait hangsúlyozták. A nagyarányú életművekben mindenre van kádencia, így a Szász Endréében is, az áhítatosra és fantasztikusra, a nevetségesre és borzasztóra, a monumentálisra és meghittre, jelképesre és szókimondóra, epikusra és költőire, igazra és szépre, a riasztóra és vigasztalóra. S mint a jelentős művészi törekvésekben, Szász Endre megnyilatkozásaiban is van szokatlan és ismerős, felzaklató és megnyugtató, tanulságos és elandalító; az enciklopédikus skálán mozgó művész a XX. század édesgyermeke.

Kár lenne műveinek jellegét kategóriákba gyömöszölni. Korunk művelődését elözönlötte a csoportosulások, kiáltványok inflációja. Szász Endrét nem lehet az iskolák, szekták bilincsébe verni, irányzata legfeljebb szászizmusnak minősíthető. S ha ezt az ő lelkiségére, testére szabott irányzatot magyarázni, eredeztetni muszáj, azt vizsgálni, honnan hová mozdul, ajánlatos vallomásaira utalni, amit nagyanyjáról mondott: „Nagyanyámnak csillogó szeme volt és csodálatos felvidéki népmeséket tudott… Legalább ötven ilyen meséje volt, mindig végigmondta a műsort. Ezek a sötét hangvételű történetek, azt hiszem, nagy hatással voltak művészetemre.”

A pszichológusok esküsznek arra, hogy a gyerekkor dönti el, ki milyen idegállapotban lesz felnőtt. Szász Endre a közép-európai legendáriumot tágította univerzális lételméletté. Az üde leánykák és a nyúzott öregek, az allegorikus istennők és a kiismerhetetlen boszorkák a reményt gonddal, a gondot reménnyel egészítik ki, esztétikai, erkölcsi, társadalmi törekvésekről értesítenek, eszmei eligazításra vállalkoznak, elmélkedésre késztetnek, magyarázatra várnak, korszerűek és kortalanok. Érdemük az összegzés.

Pogány Ödön Gábor: Értelmező sorok egy vitatott mesterről

NKA

Állományvédelem

Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete Archívum Szász Endre gyűjtemény – A művész világa 1969–1990.