MAGYARORSZÁG NAGY ÉS DICSŐ KIRÁLYAI

A Herman Ottó Múzeum a barokk könyvkultúra, rajzművészet és térképészet jegyében új kiállítást nyit 2015. szeptember 4-én, 16.00 kezdettel a Herman Ottó Múzeum Papszeri öreg épületében.

 

Mecser Norbert magángyűjtő Magyarország nagy és dicső királyai címmel nyíló tárlata magángyűjteményének legszebb darabjait tárja a látogatók elé időszaki kiállításának keretében, amely 2015. október 11-ig lesz látogatható. Az 1664-ben, Nürnbergben, Nádasdy Ferenc gróf költségén kiadott magyar királyokat felsorakoztató portrésorozat 59 rézmetszet a hazai barokk uralkodóinkat felvonultató ősgalériák egyik legfontosabb forrása volt. Az eredeti Nürnbergben nyomott kötet mellett a főúr által Pottendorfban alapított nyomdájában készült példány is megtekinthető lesz, valamint az uralkodókról készült képsorozat egyes darabjai. A portrésorozatot a régi Magyarországot megjelenítő térképek és a korszak történelmi és teológiai témájú könyvészeti ritkaságai egészítik ki.

A tárlat megnyitásában Dr. Gyulai Éva, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének vezetője közreműködik majd.