Herman Ottó Múzeum

  • hollo_l_galeria_0002_Layer 4.jpg
  • hollo_l_galeria_0003_Layer 3.jpg
  • hollo_l_galeria_0000_Layer 6.jpg
  • hollo_l_galeria_0001_Layer 5.jpg

Holló László Galéria gyűjteményei

A Holló László Galéria 1994-ben nyílt meg az ún. Seres-házban. Az épületről egykori tulajdonosa Dr. Lendvári Benőné, Seres Sarolta még életében úgy rendelekezett, hogy múzeumi célokat szolgáljon. A másik nagylekű felajánlást a gömöri térség nagy szülötte Dr. Ujváry Zoltán Professzor Emeritus tette meg, aki értesülve a múzeum alapításáról, azonnal felajánlotta képzőművészeti magángyűjteményének jelentős részét, mellyel megvetette az induló Galériai gyűjtemény alapját. Olyan jeles művészek alkotásai szerepelnek az adományozott gyűjteményben, mint Feledy Gyula, Reich Károly, Medgyessy Ferenc valamint Tóth Sándor, Zádor István művei mellett Szilágyi Imre gafikai sorozata is a Galéria tulajdonába kerültek e nagylelkű adományozó jóvoltából.
A kollekció legjelentősebb részét Holló László Munkácsy-díjas festőművész alkotásai teszik ki. Az első kiállítás a frissen adományozott művekből nyílt. Ujvári Zoltán professzor úr 1999-ben újabb jelentős adománnyal gyarapította a gyűjteményt.
A Galéria két fő gyűjteményi egysége: a Képzőművészeti és az Adattári Gyűjtemény.

Munkatársak

Cím

H-3630 Putnok, Rákóczi Ferenc út 14.

Telefon

(+36) 48/430-909

E-mail

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Gyűjteményeink Putnok Holló László Galéria