Herman Ottó Múzeum

  • 10_es_slider_f_00_2018.jpg
  • 10_es_slider_f_01_2018.jpg
  • 10_es_slider_f_01_a_2018.jpg
  • 10_es_slider_f_02_2018.jpg
  • 10_es_slider_f_02_a_2018.jpg
  • 10_es_slider_f_03_2018.jpg

Caporetto, 1917. október 24 – 27.

Az Osztrák – Magyar Monarchia közel 51 milliós népességében 768 ezer olasz nyelvű alattvaló élt az 1910. évi népszámlálás adatai szerint. Gorizia térsége és az Isonzó (szlovén neve: Soca) folyásvidéke, Trieszt, az Isztria és Fiume adriai tengerpartja, nyugatabbra pedig a dél-tiroli Bolzano, Merano és Trento városok alpesi környezete volt a Monarchia határain belül többségben olasz népesség által lakott határvidék. Itália egységesülése után az ifjú olasz államnak ekképpen egyetlen szomszédja, az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben maradtak etnikai alapú területi követelései.

Az Olasz Királyság létét megalapozó 1861. évi egyesítő hadjárat sikereit követően a Habsburgok hozzáláttak egy modern erődrendszer kiépítéséhez birodalmuk déli határán, Trento városa és a Dolomitok vonalán. Utólag indokoltnak bizonyult a kiadós előkészület, hiszen az első világháborúban a két ellenséges hadviselő állam frontja az Isonzótól a Garda-tóig, Doberdótól a Piavéig és a Dolomitokig öldöklő véres harcok sorát produkálta.

Az Isonzó folyó

A szarajevói merénylet után e földrajzi és etnikai adottságok okán nem lehetett merészebb célja a központi hatalmaknak annál, hogy az Olasz Királyság maradjon semleges, ellenben az Antant mindent bevetett annak érdekében, hogy a saját oldalán hadviselő félként vonja be Itáliát a világháborúba. Bonyolult diplomáciai manőverek eredményeként, 1915. április 26-án aláírták végül a „londoni egyezményt”: kötelezte magát az olasz kormány, hogy egy hónapon belül hadat üzen az Osztrák – Magyar Monarchiának, cserében az angol, francia, orosz szövetségesek elismerték az olasz igények jogosságát Dél-Tirolra és Trentinóra, Gorizia, Trieszt, az Isztria térségére és ezeken felül albán területekre meg még görög szigetekre is (Dodekanészosz). Anglia 50 millió fontos kölcsönt folyósított az olasz hadba lépés finanszírozásához. Az I. világháború második esztendejében, mindezek után, 1915. május 23-án az Olasz Királyság hadat üzent az Osztrák – Magyar Monarchiának.

Katonai raktárként használt kastély az Isonzó menti Biglia városában

Az Isonzó folyó alsó szakaszán, Gorizia és Trieszt városok között a Doberdó-fennsíkon bontakozott ki a támadás, négy komolyabb csata zajlott le az év végéig, de az olaszok képtelenek voltak áttörni a Monarchia védelmi vonalain. Az osztrák-magyar hadvezetés próbálta megosztani az adriai határvidéken jelentkező nyomást, ezért 1916 elején egy újabb arcvonalat nyitott nyugatabbra, Bolzano és Trento alpesi térségéből, Dél-Tirolból törekedett az észak-olasz síkságra végső soron azért, hogy bekerítse, hátba támadja az Isonzónál harcoló olasz hadseregeket. Nem sikerült mindezt kiharcolni, bár a földrajzi távolság csekély volt és az íróasztal mellől jónak tűnt Conrad vezérkari főnök terve, Dél-Tirol és a Dolomitok, Trentino terepviszonyai a valóságban lehetetlenné tették, hogy az osztrák-magyar haderő csak úgy lerohanjon a rögös hegyvidékről az észak-olasz alföldre. A keleti frontszakaszon viszont 1917. október 24-27-én a 12. isonzói csata Caporettónál óriási fegyvertényt hozott: az osztrák-magyar és német hadsereg a folyó egész vonalán visszavonulásra kényszerítette ellenségét, és az olaszok csak jócskán délebbre, 1917. november 10-én a Piave folyónál tudták feltartóztatni az előrenyomulást.

A Doberdó-fennsík Monte San Michele térségében

A 12. isonzói csata volt az adott frontszakasz egyetlen olyan ütközete, amelyet a Monarchia hadvezetése kezdeményezett. Caporetto (ma: Kobarid, Szlovénia) a folyó felsőbb szakaszán, Doberdótól északra szolgált a támadás helyszínéül, 1917. október 24-én hajnalban mérges gázokat tartalmazó lövedékekkel sikerült meglepni az olasz alakulatokat. Reggel megkezdődött a hatalmas erejű tüzérségi előkészítés aknavetőkkel, délelőtt támadásba lendült a gyalogság. Másnapra összeomlott az olasz arcvonal, a német és osztrák-magyar haderő pár nap alatt a Tagliamento, 1917. november 10-re a Piave folyóig nyomult előre. A győztes csapatok nagy mennyiségű hadianyag, felszerelés és hadifogoly, valamint három megyényi észak-olasz terület birtokába jutottak a sikeres caporettói áttöréssel. Az isonzói harcok során az olasz haderő most először szorult defenzívába, ekképpen maga a front is áthelyeződött délebbre, a Piave menti olasz területekre.

Olasz hadifoglyok

A siker összességében nem befolyásolta a világháború végső kimenetelét, mert utóbb kedvezőtlenül alakultak a nyugati front viszonyai. A német erőket 1918 tavaszán kivonták Észak-Olaszországból, ahol viszont fokozódott az ellenséges angol katonai jelenlét, így a fronton maradt osztrák-magyar hadosztályok mindkét arcvonalon, a Piavénél és az alpesi Trentinóban is védekező harcokra kényszerültek. Efféle előzmények után vezényelték 1918 nyarán az olasz front trentinói arcvonalára a Miskolcról, Borsod, Zemplén és Heves vármegyékből sorozott 10. Honvéd Gyalogezredet...